„Szokott ösvényen szokatlanul”

-
Bevezető

A „Szokott ösvényen szokatlanul” című kiállítás mind tematikájában, mind a megvalósításában új, egyedi, hiszen az országban egyetlen állandó, Kazinczy Ferenc életét és munkásságát bemutató installáció, mely olyan koncepcióra épült, hogy nem egy-egy témakört emel ki a széphalmi író, irodalomszervező életéből, hanem a teljességre való törekvéssel rajzolja meg emberi és alkotói portréját.

A 2021. június 21-én nyílt kiállítás Kazinczy Ferencnek állít emléket, bemutatja gazdag életútját, kiemeli közéleti szerepét, valamint a nyelvújítás terén végzett munkásságát, fordítói tevékenységét. Eredeti műtárgyakkal és műtárgymásolatokkal, enteriőrökkel érdekes installációt kínál, melyben a hagyományos kiállítási elemek mellett a mai kor elvárásainak megfelelően multimédiás eszközök is helyet kaptak. Így például a tárlatban a látogató megtekintheti Kazinczy Ferenc egykori bútorait, festményeit, ugyanakkor megtapasztalhatja a széphalmi „szent öreg” élete során átélt élményeket, meghallgathatja Mozart Figaro házassága című operájának nyitányát, vagy egy vetítés során megtekintheti azokat a festményeket, melyeket az író a bécsi útjain láthatott. Érintőképernyőkön olvasnivalót kínál, valamint szemlélteti Kazinczy rabságban töltött éveinek utazásait, a kiterjedt levelezéshálózatát, bemutatva legjelentősebb levelezőpartnereit. Hanganyag formájában több Kazinczy-műből lehet meghallgatni részleteket, például a Pályám emlékezetéből, a Fogságom naplójából, illetve Kazinczyról írt alkotásokból vagy akár Kazinczy-versekből. Az egykori széphalmi kúriáról készített animáció megtekintésével jobban el tudja képzelni a látogató azt a miliőt, amelyben az író élt, alkotott.  

A kiállítás előtere egyben múzeumpedagógiai színtér is, ahol a látogatók a nyelvújítás szavaival vívhatnak pennacsatát, valamint az árnyképrajzolás technikájával készíthetnek maradandó emléket.